YFU Hungary

A YFU

A YFU története a második világháború után, 1951-ben kezdődött, annak érdekében, hogy begyógyítsa a második világháború okozta sebeket. Annak megértése érdekében, hogy Németországban, ahol a háború megsemmisítő hatást gyakorolt az ország fiataljaira, a teljes  keserűségbe, reménytelenségbe és kétségbeesésbe kergetve őket, John Eberly akkori amerikai miniszter  javaslatot tett  az egyházi vezetőknek.  Azt kérte , hogy  a háború súlytotta  Németországból hozzanak tinédzsereket az Amerikai Egyesült Államokba egy évere, hogy amerikai családoknál éljenek és  középiskolába járjanak.  A cél az volt, hogy megtanítsák egy csoport fiatalnak, hogy hogyan élnek a családok az Egyesült Államokban,  és remélték, hogy ha a fiatalok visszatérnek hazájukba Németroszágba motiváltak lesznek újjáépíteni az országot, a demokráciát,  aszerint, amit megtapasztaltak és megfigyeltek az  azalatt míg az Egyesült Államokban éltek. 

Ezt a jövőképet Rachel Josephine Andresen hívta életre, aki a YFU nemzetközi szervezet megalapítója és szolgálta, mint hosszútávú Nemzetközi Igazgatója. Még a YFU megalakulása előtt Rachel jelen volt Amszterdamban,  amikor a háború után a város fényeit újra felkapcsolták. A pillanat, amikor a város 1940 óta először újra fényben úszott, annyira megfogta, hogy akkor megfogadta mindent meg kell tennem az életem során, hogy a fények ne aludhassanak ki még egyszer.” 1973-ban  Nobel békedíjra jelölték a odaadó, kemény munkájáért és  a nemzetközi diákcsere programok iránt i elkötelezettségéért. 

Rachel Andresen vágya az volt, hogy a diákok sokkal mélyebben ismerjenek meg egy másik kultúrát, minnél szélesebb körben, mint ahogy az addig lehetséges volt, kimozdítva őket szűk környezetükből és felnyitva a „másik szemüket”, hogy ezáltal képesek legyenek perspektívákban látni a világot.  Az 50-es évek közepén a Skandináv országok csatlakoztak a programhoz, majd Nyugat-Európával, Közép-Európával bővült. Aztán 1958-ban áthidalta az óceánt, amikor megérkeztek az első cserediákok Japánból, és  bemutatták a szervezetet Mexikóban, majd Dél-Amerika több országa  nyitotta meg kapuit a YFU előtt 1959-ben. Kelet-Európa 1989-ben érkezett a fedélzetre , Afrika pedig 1994-ben, elsőként Dél-Afrikával.

A YFU minden egyes emberről külön-külön szól, akiknek az életét megváltoztatta ez az élmény. A YFU az első diákcsere szervezet, amely rengeteg országokban működik, ezzel vittük tovább Rachel Andresen példamutató tetteit, valamint vezetési módszereit – segített nekünk, hogy jobb polgárai legyünk országunknak és a világnak.