Dél-Afrika nagyon sokszínű és érdekes ország, ezért is választottam. Miután eldöntöttem, hogy ide szeretnék jönni, több tanárom is le akart róla beszélni, hogy inkább menjek Amerikába vagy Angliába, de emiatt engem még jobban érdekelt Dél-Afrika. Azt gondoltam: „mi lehet olyan rossz benne, hogy ennyire ellenzik?”, és csak azért is ide jelentkeztem. Mert ha belegondolunk, mi lehet olyan rossz egy olyan országban ahol 11 nyelvet beszélnek (még többet is) és 3 fővárosa van? 🙂 Legkedvesebb emlékem, mikor beléptem az osztályterembe és mindenki elkezdett üvöltözni örömében. Mivel egy fekete iskola volt és akkor csak ketten voltunk fehérek egy másik cserediákkal.
A fogadócsaládom nagyon vallásos volt, ezért háromszor is mentünk egy héten templomba. Péntek esténként gyerekek napja van ott, szombat délután takarítottunk, a vasárnap délelőtt pedig olyan, mint otthon csak sokkal többet énekelnek és hangosan imádkoznak. Furcsa, hogy habár volt mosógépünk, mindent kézzel mostunk és csak hetente egyszer. Az első mondat, amit megtanultam sepedi-ül az a „E ya rasa” (ejts: lárása) ez azt jelenti, hogy hangos vagy. Itt nagyon sokat használják, mivel a gyerekek sokat üvöltöznek az iskolában.
