Uruguay

Általánosságban elmondható, hogy az uruguayiak életében a család a középpont. A közös kirándulások, étkezések, találkozók a nagynénikkel, nagybácsikkal, unokatestvérekkel prioritást élveznek minden más tevékenységgel szemben. Ezenkívül az is jellemző, hogy az ember bemutatja a barátait a szüleinek, hogy tudják, kivel tölti az időt. Éppen ezért kicsit a barátok is a családi körhöz tartoznak.
Uruguay Latin-Amerika délkeleti részén fekszik, és Suriname utána a legkisebb dél-amerikai ország. Északon Brazília, nyugaton Argentína, délen pedig a Río de la Plata folyó határolja. Az alacsonyan fekvő ország földrajzát hullámos dombságok jellemzik, és szubtrópusi klíma uralkodik. Az átlaghőmérséklet nyáron 19,5°C, télen 10°C, de néhány területen -5°C-ig is süllyed a hőmérséklet. Uruguayban egész évben esik csapadék, ami télen gyakran erős és hideg széllel párosul.
A decembertől márciusig tartó nyári szünetet főleg a városi családok bérelt nyaralókban töltik a parton. Nem ritka, hogy a Karácsonyt és Újévet is itt ünneplik. A pénzügyi válság óta azonban egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy hosszabb időre elutazzanak, de sokszor nem is igénylik, hiszen az ország belsejét is számos folyó szeli át, amelyek mentén akár fehér homokos strandok is találhatóak.
A fiatalok gyakran összegyűlnek beszélgetni és maté teát inni. Sok fiatal önkéntes munkát is vállal különféle segélyszervezeteknél vagy templomi gyülekezeteknél. A kisvárosokban jellemzően ezek a szervezetek alakítják a társadalmi életet, gyakran szerveznek jótékonysági céllal programokat, mint például motorversenyeket, városi ünnepségeket és táncos rendezvényeket.
Uruguayban az állami mellett számos magániskola is található. A gyerekek kb. 5 éves korukban kezdik az általános iskolát, ami 6 évig tart. Utána középiskolába (liceo) kerülnek, ahol 6 évig kell tanulniuk ahhoz, hogy utána főiskolára, egyetemre mehessenek. A középiskolában az általános iskolával szemben már nem veszik annyira szigorúan az egyenruha viseletét.
Az iskolákban általában három turnus van, hogy minél jobban kihasználják az iskola kapacitását: egy délelőtti, egy délutáni és egy esti tanítás. Így összességében napi kb. 5 órát töltenek a diákok az iskolában, tanítás után viszont mindenkinek önállóan kell a könyvtárban felkészülni a következő napi órákra, dolgozatokra, mert tankönyv csak a legritkább esetekben van. Az iskolaév márciustól decemberig tart, áprilisban egy hét, júliusban pedig két hét szünettel.
Program neve | Korhatár | Indulás | Érkezés | Programdíj | Megjegyzés | |
---|---|---|---|---|---|---|
Féléves program | 2007. március 31. – 2010. július 30. | 2025. augusztus 7. | 2026. január 23. | 7 500 USD + 1 075 000 Ft | min. A2 angol vagy spanyol nyelvtudás javasolt | érdeklődöm |
Éves program | 2007. március 31. – 2010. július 30. | 2025. augusztus 7. | 2026. július 1. | 8 300 USD + 1 100 000 Ft | min. A2 angol vagy spanyol nyelvtudás javasolt | érdeklődöm |