Észtország Észak- és Kelet-Európa határán fekszik, a Baltikum legészakibb országaként. Területre nem túl nagy, népesség tekintetében pedig kisebb, mint Budapest. Tallinn a fővárosa, körülbelül 400 ezer ember lakja. Sokan asszociálnak rögtön eszkimókra és rénszarvasokra, amikor Észtország kerül szóba. Ugyan a telek hidegek, de Észtország nincs annyira északon. Az évszakok markánsan elkülönülnek. Télen a legsötétebb időszakban csak 6 órára süt ki a nap, és előfordulhat mínusz 25 fok is, ilyenkor a tenger is befagy, és bizonyos szigetek autóval is megközelíthetőek a jégen. Nyáron – ezzel ellentétben – nem nagyon sötétedik be. Ezek a „fehér éjszakák” májustól júliusig tartanak.

Az északi emberekről szóló sztereotípiák közé tartozik, hogy szégyenlősek és visszahúzódóak. Ez eleinte igaz, de az ismeretség későbbi stádiumában megnyílnak, és ha valakit a barátodnak tudhatsz, akkor az egy szoros kapcsolatot jelent. Az észtek büszkék az országukra, kultúrájukra és szokásaikra. Általánosságban elmondható, hogy a vallási ünnepek kevesebb hangsúlyt kapnak, míg a népi hagyományok fontosabbak. Az egyik legfontosabb ünnep a Szentiván napja, amikor országszerte óriási tüzeket raknak.

Az észtek sokat dolgoznak, hétköznapokon szinte reggeltől estig. A hétvége viszont a pihenésé: ilyenkor vidékre mennek rokonokat látogatni, vagy a saját telket rendbe tenni. A természet fontos szerepet tölt be mindenkinek az életében: szauna után tóba ugrás, áfonyaszedés, sífutás, lékhorgászás, ezek mind mindennapi tevékenységek, amik a természettel kapcsolatosak.

Egy észt családban általában 3-4 főből áll. A gyerekek aktívan részt vesznek a családi életben, gyakran segítenek a különböző házkörüli teendőkben.

Az iskolai élet sokban hasonlít az otthonihoz. Reggel 8-tól kora délutánig tart az iskolanap. Suli után sok lehetőség van különböző szakkörökre vagy edzésekre járni. Népszerű hobbik: kórus, dráma szakkör, kosár- vagy röplabdázás.

Szeretnél többet megtudni Észtországról és az ottani csereprogramról? Látogass el Benji YouTube csatornájára, aki 12 részes videósorozatban mutatja be, milyen Észtországban eltölteni egy csereévet!
Program neveKorhatárIndulásÉrkezésProgramdíjMegjegyzés
2007. augusztus 15. – 2009. augusztus 15.2025. augusztus 15.2026. január 4.5 800 EUR + 825 000 Ftmin. A2 angol nyelvtudás érdeklődöm
2007. augusztus 15. – 2009. augusztus 15.2025. augusztus 15.2026. július 1.7 100 EUR + 850 000 Ftmin. A2 angol nyelvtudás érdeklődöm