Kovács Fanny Sára egy évet töltött a Felkelő Nap országában, Japánban. 2016/2017-ben volt cserediák a YFU programjával, majd hazaérkezése után örömmel csatlakozott önkéntes csapatunkhoz. 2019-ben az Év Önkéntese díjjal jutalmaztuk munkáját és aktív részvételét. Idén Fanny visszatért a fogadó országába, hogy ösztöndíjjal folytassa tanulmányait egy japán egyetemen. Ennek apropóján beszélgettünk vele.
Mi motivált arra, hogy pont Japánban legyél cserediák?
Mindig is érdekelt a japán kultúra, már kiskoromban is néztem animéket. 10 évesen kezdtem el japánul tanulni, így nem is volt kérdés, hogy Japánba menjek cserediáknak! Már akkor eldöntöttem, hogy később Japánban szeretnék majd tanulni.
Már a csereéved előtt is az volt a cél, hogy Japán egyetemre menj?
Igen. Az akkori japán tanárom javasolta, hogy ha komolyan gondolom a nyelvtanulást, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy Japánban tanuljak tovább, mert van egy ösztöndíj, a Monbu Kagakusho. Ez a japán állam ösztöndíja külföldről érkező egyetemistáknak.
Mit tanulsz jelenleg Japánban ezzel az ösztöndíjjal?
Összesen 1+4 évet vagyok itt. Most a Tokyo University of Foreign Studies hallgatója vagyok egy évig, utána felvételizhetek majd arra az egyetemre, amelyikre szeretnék, az további 4 év. Ez egy felkészítő év a külföldieknek, hogy mindent értsünk, ha a kiválasztott egyetemen kezdünk majd tanulni. Kb. 30 országból vagyunk itt. Még nem tudom, milyen lesz később, amikor a körülöttem lévő diákok mind japánok lesznek. A tanárok viszont most is japánok és elég nehéz az egyetem. Nagyon sok óránk van és sok az anyag is.
Egy gyerekkori álom teljesült azzal, hogy Fanny ösztöndíjjal tanulhat Japánban.
Mik a terveid az egyetem befejezését követően?
Korábban azt gondoltam, hogy Japánban szeretnék élni, de most nem vagyok biztos benne. Úgy érzem, hogy öt év az egyetemen elég sok idő, és fogalmam sincs, hogy a jövőbeli énem mit szerente majd csinálni, hogyan fog gondolkodni. Szeretnék más országokba is eljutni és kipróbálni magam, így egyelőre nem tudom, mit hoz a jövő.
Mennyiben más jelenleg Japánban lenni, mint a csereév alatt? Mik az új tapasztalataid?
Sokkal több mindent kell magamnak megoldanom (pl. biztosítást intézni), mint cserediákként. Akkor nagy segítséget jelentett, hogy akármi történt, a YFU ott állt mögöttem és támogatott, a fogadóanyukám megvédett, terelgetett az utamon és figyelte minden lépésemet. Bár még mindig beszélgetek a fogadóanyukámmal, és így is számíthatok rá, pedig én Tokióban vagyok, ő pedig Oszakában. Még csak másfél hónapja vagyok itt, de nagyon sokat kell tanulni. A YFU-s csereév alatt is kellett tanulni, de kevesebbet és ez itt már sokkal inkább tétre megy. Viszont nagyon örülök, hogy korábban voltam cserediák, mert így előnnyel indulok a többi külföldi diákkal szemben. A japán nyelvtudásomat illetően és azért is, mert hiába vagyok egy új városban, tudom, hogyan mennek általában erre a dolgok, mik a szokások. Ez nagyon sokat segít abban, hogy gyorsabban intézzem a dolgokat, könnyebben megszokjak és megértsek mindent.
Az egyetemen alapvető a maszk és a távolságtartás, de sok óra online zajlik.
Miben fejlődtél leginkább a csereéved alatt, mi volt számodra a legfontosabb hozadéka ennek a tapasztalatnak?
Sokkal önállóbb lettem! Emlékszem, az első héten nem is mertem kimenni nagyon otthonról egyedül, nehogy eltévedjek… A későbbiekben már más városokba is egyedül utaztam, nem volt olyan dolog, amit ne mertem volna egyedül is megtenni. Ezen kívül abban is nagyon sokat segített, hogy jobban ki merjek állni magamért, és ne hagyjam szó nélkül azt, ha valamilyen sérelem ér, esetleg nem értek valamivel vagy valakivel egyet. Ebben a fogadóanyukám segített, ő tanított meg rá. Ha történt valami (pl. drágábban adtak el nekem valamit, mert azt gondolták, hogy biztosan nem tudok japánul és úgysem veszem észre), rögtön elpanaszoltam az anyukámnak. Ilyenkor vigasztalást vár az ember, de ő ezzel szemben leszidott, hogy miért nem álltam ki magamért és elmondta, mit kellett volna tennem. Akkor nem igazán tetszett ez a reakció, de így visszanézve nagyon sokat segített, és neki köszönhetem, hogy már ki tudok állni magamért. Minden tanácsát megfogadtam és nagyon hálás vagyok neki.
Fanny a 2016/2017-es tanévet töltötte Japánban YFU-s cserediákként.
Kinek ajánlod Japánt, mint csereországot?
Annak, aki kíváncsi és nyitott egy új és teljesen más kultúrára. Japán nem a szomszédban van, és én is a repülőn ülve döbbentem csak rá, valójában milyen messzire is készülök menni. Igazából bárkinek ajánlom, szerintem nincs olyan, hogy milyen személyiség illik Japánba és milyen óvakodjon tőle. Én nem vagyok valami zárkózott típus, erre mindig azt mondják, hogy nagyon hasznos Japánban. Mert a japánok elég visszahúzódóak, és így legalább én nyitok majd feléjük, nem lesz ezzel gondom. Szerintem ez nem igaz abból a szempontból, hogy a japánok akkor is nagyon nagy szeretettel fogadnak, ha félénk vagy. Mindenki érdeklődni fog irántad, és a barátod szeretne lenni. Nem kell extrovertáltnak lenned ahhoz, hogy barátokat szerezz, sokan fognak nyitni feléd, és azután már csak rajtad múlik, hogy te is nyitsz-e feléjük.
Mit tanácsolsz még azoknak, akik cserediákként Japánt választják?
Az első két hét elég nehéz lesz, mivel addig még nincs suli. Elő is jön egy kis honvágy, de tarts ki és győzd le az első heteket. Rájössz majd, hogy megéri. Ezen kívül a kanji tanulás nagyon fontos! Ha Japánba mész cserediáknak és adnak KUMON teszteket, akkor igen is csináld meg! Nem is gondolnád, mennyit fog segíteni, ha Japánban tervezed a jövődet.
Fanny szerint akkor is nagy szeretettel fogadnak Japánban, ha félénk vagy.
A csereévedet követően önkéntesként csatlakoztál a YFU-hoz, és 2019-ben elnyerted az Év Önkéntese díjat is. Mit jelent számodra YFU-snak lenni?
Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg, mit érzek. A YFU olyan nekem, mint a családom. A legjobb barátaimat a YFU-nak köszönhetem, otthon és Japánban is, és az eddigi legjobb emlékeimet is itt szereztem. Nagyon meglepő, hogy mennyi korosztály van és mennyire sok országból jövünk, de a YFU mégis összehoz minket. Imádom az önkéntes klubszobákat, de azt is, amikor „a YFU-sok” elmennek valahova a YFU-n kívül, de végül annyian gyűlünk össze, és mindenki YFU-s, hogy azt is „YFU-zásnak” nevezzük 🙂 Nagyon jó a hangulat mindig mindenhol, és akármikor be „kellett” mennem az irodába, mindig valami furcsa megnyugvást és pezsgést éreztem.
Melyik a kedvenc önkéntes feladatod, mit csináltál legszívesebben nálunk és miért?
A beutazó táborokat szeretem a legjobban, amikor a hozzánk érkező külföldi diákoknak tartunk felkészítést. Nagyon érdekes ennyi nemzetet megismerni és jóban lenni velük. Pedig voltak, akik 15 évesen jöttek, és én akkor már 20 éves voltam, mégsem volt akadály az életkor. Azt is nagyon szeretem, hogy miután hazamennek a diákjaink, továbbra is tartjuk velük a kapcsolatot és életre szóló barátságokat kötünk. Nincs olyan perc, amit ne élveztem volna, hiába jön mindenki más országból, megy mindenki más országba, a YFU összehoz. Nagyon jó érzés, hogy mind megértjük egymást, mert a kalandvágy összeköt minket.
Az utolsó YFU-s tábor a beutazó diákokkal (2019/2020) a japán ösztöndíj elnyerése előtt.