Azért választottam Észtországot, mert nincsen túl távol, de nem is a szomszédunkban van. Néhány dolog össze is köti Észtországot Magyarországgal, például azonos a nyelvcsalád. Nem utolsó sorban speciális programon (film program) vettem részt, azaz művészeti iskolába jártam, heti kétszer filmklubba, szombatonként pedig az egyetemen volt média órám. Túl sok információt nem tudtam erről az országról, csak annyit, hogy hideg van és az emberek visszahúzódóak. Emberileg tényleg kicsit visszahúzódóak és néha nem értettem, mit miért csinálnak, de különbözőek vagyunk és igyekeztem megszokni. A legkedvesebb élményem egyértelműen az volt, amikor a 18. születésnapomon mind a 41 osztálytársam közösen énekelt nekem, és még azok is mosolyogtak és énekeltek, akikkel nem volt semmilyen viszonyom sem. Konkrét célom nem volt, ahova el szerettem volna jutni a csereév alatt, de ennek ellenére az országon belül bejártunk pár helyet (vízeséseket, kilátókat, mocsarakat), illetve jártam Rigában és Vilniusban, azaz Lettországban és Litvániában.
