Az igazság az, hogy az első találkozásra nem emlékszem teljesen tisztán, ugyanis túlságosan izgatott voltam ahhoz, hogy mindent felfogjak, ami körülöttem történik. A nagy távolság miatt Buenos Airesből repülővel érkeztem a vársomhoz legközelebbi reptérre, ahol a fogadószüleim, az öcsém, és egy YFU önkéntes vártak rám. Mindenki nagyon kedvesen, örömmel fogadott, és a fogadóanyukám (az egyetlen, aki beszél angolul a családban) az egy órás autóút alatt végig beszélgetett velem. Miután sikerült elmondanom az oly sokat gyakorolt mondatot hablo un poco espanol” (beszélek egy kevés spanyolt) a fogadóapukám láthatóan megnyugodott, és ő is beszállt a beszélgetésbe.
Gondolom, nem okozok nagy meglepetést azzal, ha azt mondom, hogy az argentin fiatalok reggelig tartó bulikra járnak. Az itteni hagyomány szerint, éjfél körül összegyűlnek egy úgynevezett previára valamelyikük házában, és onnan éjjel 3 óra tájékán mennek el táncolni egy klubba vagy diszkóba. Hozzám talán közelebb áll az a nem kevésbé népszerű program, amikor az egyik parkban, vagy a folyónál közösen iszunk mate teát, és beszélgetünk. Ez leginkább egy délutáni teához hasonlít, csak sokkal jobb.