A YFU

2021-ben 70. évfordulóját ünnepli a nemzetközi YFU!

Rachel Andresen 1951-ben indította el a Youth For Understanding csereprogramot, hidat képezve két kultúra között, melyeket szétszakított a háború. Lépésről lépésre egyre több híd épült, melyek egyre több kultúrát és szívet kötöttek össze, nyitottabbá téve az elméket egy szebb világért. Büszkék vagyunk arra, hogy immár 70 éve dolgozunk a kultúrák közötti megértés növeléséért diákcsere programokon keresztül.

Ebben a rendhagyó évben még inkább szeretnénk megünnepelni és megerősíteni elköteleződésünket egy békésebb és elfogadóbb világért, a másokkal való összekapcsolódásért a lezárások és távolságtartás ellenére is. A világnak szüksége van több interkulturális megértésre, valamint nyitott szívű és elméjű emberekre, akik otthon vannak a nagyvilágban. A YFU küldetése továbbra is időszerű és lényeges.

Tarts velünk Te is, ünnepeljük együtt a 70. évfordulót!

Április 24-én szombaton egy online nyitó ünnepséggel vette kezdetét az egész éven át tartó ünneplés. A program során inspiráló beszédek hangzottak el és a szervezőcsapat ismertette a soron következő programokat és kampányokat, amikhez Te is csatlakozhatsz. Az ünnepséget itt tudod visszanézni, a fantasztikus évfordulós programokról és tevékenységekről pedig ezen az oldalon tájékozódhatsz.

Ünnepeljünk együtt! Csatlakozzatok Ti is és használjátok bátran az évfordulóra készített Facebook kereteket! Vigyétek a hírét ennek a különleges mérföldkőnek és osszátok meg a világgal, hogy Ti is YFU-sok vagytok!